A katasztrófa

1943. január 12-én, −30 fokos hidegben, erős harckocsitámogatással megindult a szovjet támadás az arcvonal északi részén (az urivi hídfőben). Az itt védekező 7. k.ho 4. gyalogezrede a nagy hideg ellenére hősiesen védekezett, az első támadásokat visszaverte, de hamarosan teljesen felmorzsolódott. A szovjet páncélosok áttörték az arcvonalat. A résen átözönlő szovjet egységek a magyar hadsereg hátába kerülve először megsemmisítették az arcvonal mögött védtelenné vált tüzérséget, majd oldalról és hátulról bekerítették az arcvonalat továbbra is mereven tartani próbáló magyar csapatokat. A hadsereg részekre szakadt.

A német felsővezetés megtiltotta a Cramer-csoport bevetését (az egész sztálngrádi arcvonalon ez volt a német hadsereg egyetlen tartaléka), ugyanakkor ismételten megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást ("az utolsó emberig kitartani a Donon").

A támadás második fázisa (déli rész, Scsucsje falu közelében) felváltás közben lévő csapatokat ért (19. és 23. k.ho), pánik tört ki, a menekülő csapatok összekeveredtek a fegyvertelen felváltó alakulatokkal. Az arcvonal órák alatt felbomlott, a katonák rendezetlen tömegben menekültek hátra.

A gyorsan mozgó szovjet ékek (harckocsik és sígyalogság) benyomultak az arcvonal mögé, a fegyveres ellenállást megkísérlő csoportosulásokat megsemmisítették, az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, de utána hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket nem bántották. Ennek hatására a legénység eldobálta fegyvereit és megindult a hómezőkön keresztül nyugat felé. A felbomlott alakulatok a rendes utakat elkerülve vonultak vissza, egyrészt szovjet légitámadásoktól, másrészt saját tisztjeiktől és tábori csendőrségüktől való félelmükben. Több összecsapásra került sor a szintén visszavonuló, de rendezettebb és jobban felszerelt német csapatokkal, akik a honvédek maradék felszerelését erőszakkal elvették, illetve nem engedték őket az általuk megszállt falvakban éjszakázni. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették.

A késve bevetett Cramer-hadtest a szovjet előrenyomulást megakadályozni már nem tudta és maga is felmorzsolódott. A visszavonulást fedező 1. magyar páncéloshadosztálynak 10 nap után 500 katonája, 1 páncélosa és 1 rohamlövege maradt. A repülőcsapatokat bekerítették, ezek eszközeik felrobbantása után gyalogharcban, súlyos veszteségek árán törtek ki nyugat felé, közben számos lemaradt sebesültet mentve meg a fagyhaláltól.