A II. világháború
Harcoló felek
Szövetségesek: Kína Franciaország Szovjetunió Egyesült Királyság Egyesült Államok. és mások	Tengelyhatalmak: Németország Olaszország Japán ... és mások
Parancsnokok
Csang Kaj-sek Charles de Gaulle Joszif Sztálin Winston Churchill Franklin D. Roosevelt	Adolf Hitler Benito Mussolini Hirohito
Veszteségek
Katonai halottak: több mint 14 millió Civil halottak: több mint 36 millió Összes halott: több mint 50 millió	Katonai halottak: több mint 8 millió Civil halottak: több mint 4 millió Összes halott: több mint 12 millió

A második világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. Ázsiában 1937. június 7-én kezdődött és Japán kapitulációjával, 1945. szeptember 2-án ért véget. Európában 1939. szeptember 1-jétől 1945. május 8-ig tartott.

Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben 57 millió civil és katona halt meg. A háború kitöréséhez nagyban hozzájárult az I. világháború után, a Versailles-környéki békékkel (versailles-i béke; trianoni békeszerződés; Saint-Germain-i béke; sèvres-i béke) kialakított világpolitikai helyzet, a szövetséges hatalmak győzelme pedig a mintegy negyvenéves hidegháborút alapozta meg.

ELŐZMÉNYEK

Az I. világháborút lezáró versailles-i béke megalázó feltételei és a nagy gazdasági világválság hozzájárultak ahhoz, hogy az Adolf Hitler vezette náci párt 1933-ban hatalomra jutott Németországban. Miután 1934-ben megszerezte magának a köztársasági elnöki címet is, Hitler lett a német „Führer” (Vezér), és hamarosan totális diktatúrát épített ki. Külpolitikájának deklarált célja volt a németlakta területek egyesítése, illetve a keleti irányú területszerzés. Így aztán 1935-ben felmondta a békeszerződés által előírt katonai korlátozásokat, és gyors fegyverkezésbe kezdett. 1936. március 17-én Németország csapatai a locarnói egyezményt felrúgva bevonultak az addig demilitarizált Rajna-vidékre.

Noha Olaszország a győztesek oldalán fejezte be az I. világháborút, elégedetlen volt az elért eredményekkel, és ott már 1922-ben hatalomra került Benito Mussolini Fasiszta Pártja. A húszas években itt is totális diktatúra épült ki, amely azonban kezdetben ellenségesen viszonyult a németekhez: 1934. július 25-ét követően, az ausztriai náci puccskísérlet idején az olaszok még csapatokat vonultattak föl a Brenner-hágón és Dél-Tirolban, így háborús fenyegetéssel is megakadályozták Ausztria Németországhoz csatolását. Az évtized közepén azonban az olaszok fokozatosan közeledtek a németekhez (az Etiópia ellen vezetett hadjárat elidegenítette őket a britektől és a franciáktól, a spanyol polgárháborúban pedig közösen támogatták Francisco Franco jobboldali hadait). 1936-ban Mussolini bejelentette a Berlin-Róma tengely kialakulását.

1938-ban az angol és francia megbékélési politikát kihasználva, Hitler a Harmadik Birodalomhoz csatolta Ausztriát (Anschluss), majd a szudéta-válság kirobbantása után a müncheni egyezményt követően a Szudéta-vidéket. 1939-ben Németország megszállta Csehország maradék területeit, Szlovákia pedig önálló állam lett. 1939. április 7-én pedig olasz csapatok szálltak partra Durazzóban, Albánia pedig végleg olasz fennhatóság alá került. 1939 nyarán Hitler egyre fokozta a feszültséget Lengyelországgal Danzig szabad város (ma: Gdansk), illetve a német területeket Kelet-Poroszországtól elválasztó Danzigi korridor miatt. Nagy-Britannia és Franciaország - noha a megbékéltetési politika hívei nem gyengültek meg - katonai garanciákat ígért Lengyelországnak egy német támadás esetére. Ennek érdekében a Szovjetunióval is tárgyalásokat kezdtek, amelyek azonban nem vezettek eredményre. Nem sokkal a háború kirobbantása előtt Sztálin elfogadta Hitler javaslatát egy megnemtámadási szerződés megkötésére. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka ún. „érdekszférákat” határozott meg a Szovjetunió és Németország között. A szovjet érdekszférába került északon Finnország, Észtország, Litvánia és Lettország, délen Besszarábia, valamint Románia egyes területei. Lengyelországot pedig a megállapodás értelmében felosztották a két érdekszféra között.

Az Egyesült Államokban a háború elején sok tekintetben a húsz évvel korábbihoz hasonló helyzet alakult ki. Az amerikai közvélemény nagy része - miközben Nagy-Britanniával és Franciaországgal szimpatizált - ellenezte a háborúba való bekapcsolódást. Mindenesetre a Roosevelt vezette kormány már ekkor is jelentős anyagi segítséget nyújtott a szövetségeseknek, előre látva, hogy nem kerülhető el a háborús részvétel. 1939-ben a Kongresszus törvényt hozott, amely engedélyezte, hogy az USA készpénzfizetés ellenében bármely országnak – ami a gyakorlatban Nagy-Britanniát és Franciaországot jelentette – fegyvert adjon el (Cash and Carry). 1940-ben, miután Franciaországot lerohanták a németek, az USA - támaszpontokért cserébe - 50 rombolót adott át Angliának, és nyersanyagszállításokkal is segítette. 1941. március 11-én megszületett a kölcsönbérleti törvény (Lend-Lease Act), amely lehetővé tette, hogy az USA fegyvereket és egyéb felszereléseket szállítson szövetségeseinek, elsősorban Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak. Ezzel az USA végképp feladta korábbi semleges álláspontját

Források:wikipedia ,   A II.világháború képekben