Adolf Hitler
Hivatali idő
1933. január 30. – 1945. április 30. Birodalmi kancellár (Reichskanzler) majd Führer
Elődje	Kurt von Schleicher
Született	1889. április 20. Braunau am Inn, Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt	1945. április 30. (56 évesen) Berlin
Politikai pártja	Nemzetiszocialista Német Munkáspárt
Házastársa	Eva Braun
Hivatali idő
1934. augusztus 2 – 1945. április 30. Államfő és főkancellár
Elődje	Paul von Hindenburg (csak elnök)
Utódja	Karl Dönitz (csak elnök)

Adolf Hitler (Braunau am Inn, Osztrák–Magyar Monarchia, 1889. április 20.–Berlin, 1945. április 30.) német kancellár 1933-tól és „Führer” (vezér) 1934-től haláláig, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP), ismertebb nevén a Náci Párt vezetője. 1939-ben Nobel-békedíjra jelölték.

A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű politikai vezetői közé tartozik. Németországban az általa megalapított III. Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltotta, azok tagjait pedig üldözte. Kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss, 1938), majd Csehszlovákia (1938) és Lengyelország (1939) lerohanásával a II. világháború kitörésének fő oka volt Európában.

Birodalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét. Kormánya hajtotta végre a holokausztot, melynek során többmillió főként zsidó, illetve szláv, cigány és más nemzetiségű ember vesztette életét. Szándéka egy ezer éven át tartó birodalom létrehozására kudarcot vallott, és a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett föld alatti bunkerében öngyilkos lett.

Adolf Hitler 1889. április 20-án, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, a német határtól nem messze, a Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban született. Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort.

Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor Hitlernek anyakönyvezték. A szövetséges propaganda is kihasználta a Adolf apjának névváltoztatását, a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra.

Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler volt az.

Alois Hitlernek foglalkozásából adódóan családjával együtt gyakran el kellett költöznie, először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ám hatodikos korában (1900/1901) első gimnáziumi évében megbukott és évet kellett ismételnie.

Hitler ezt később apjával szembeni lázadásként magyarázta, aki mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse őt a vámtisztviselői pályán, miközben Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Apja 1903. január 3-án, 65 éves korában hunyt el. Iskolai teljesítménye ezután sem javult, végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát.

Fiatalkori évei Bécsben és Münchenben

1905-től az apja halála után kapott árvasági támogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára.

A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján két alkalommal is megbukott (1907 és 1908), mely érzékenyen érintette, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Ezt követően festőként próbált megélni Bécsben, képeslapokról másolva festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint az első világháborút megelőző években 2000 képet festhetett.

Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelmélete, és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e).

Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenségei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt politikailag aktív. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika.

Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez.

1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. Itt érdeklődése egyre inkább az építészet és Houston Stewart Chamberlain rasszista írásai felé fordult, ám továbbra sem tett semmit azért, hogy szakmát szerezzen magának. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalom háborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.

Az I. világháborúban

A 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred tizedese, szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914 decemberében a Vaskereszt második fokozatával tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát.

Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „a feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni”.

Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett délre, az ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.

Weimari Köztársaság

A náci párt korai évei

A Weimari Köztársaság idején Adolf Hitler a német Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezére lett. 1923 tavaszán, a kommunista felkelés hírére elkezdte a náci párt átszervezését. Olyan, később kulcsfontosságú pozíciókat betöltő embereket vett ekkor fel, mint Joseph Goebbels, Rudolf Hess, Hermann Göring, és felkészítette a hadseregét 1923 novemberére. 1923 novemberében kirobbantotta a sörpuccs néven elhíresült felkelést, de Weimari Köztársaság hadserege leverte a katonáit, ő pedig börtönbe került. Pere 1924-ben kezdődött, hazaárulásáért öt évre ítélték. Börtönévei alatt, Rudolf Hessnek diktálta Mein Kampf című könyvének szövegét. A Mein Kampf két részből áll. Az első Hitler életét és pártját mutatja be, illetve ismerteti meg az olvasóval. A második rész a Nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait, a Hitler-köszönés módját írja le. Adolf Hitler 1929-ben szabadult ki a börtönből.

A hatalom megszerzése

Hitler politikai fordulópontja a nagy gazdasági világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte el. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbírkózni a gazdasági válság okozta problémákkal. 1930-ban a Náci Párt a viszonylagos ismeretlenségből hirtelen 18,3%-ot szerzett és 107 képviselői helyet a Reichstagban, amellyel a második legnagyobb párttá vált.

Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közönyös volt Hitler nézeteire, így Berlin és a Ruhr-vidék különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választás kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban.

Míg Brüning rendeletei kevés gazdasági fejlődést hoztak, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerül Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler ezt elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-es elnöki választáson, másodikként futva be mindkét fordulóban. Több mint 35%-ot szerzett az áprilisi fordulóban.

Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselői helyet nyert, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott.

Papen és a Katolikus centrum Párt tárgyalni kezdett a nácikkal egy új kormány alakításáról, de Hitler túl nagy követelményeket támasztott: kancellári címet követelt, és az elnök hozzájárulását a rendkívüli intézkedésekhez. Ajánlatát így elutasították, és mivel a náci párt a munkások támogatását nem nyerte el, néhány náci szimpatizáns is elpártolt tőlük. 1932. szeptember 12-én feloszlatták a Reichstagot, és ismét új választásokat írtak ki, féléven belül immár a másodikat. Az előjelek kedvezőtlenek voltak a náci párt számára. A november 6-án lezajlott új parlamenti választásokon az NSDAP kétmillió szavazatot veszített (az előző 37,3% helyett 33,1 %-ot ért el). 230 képviselő helyett 196-ot szerzett. Logikusan úgy látszott, Hitler és pártja rendkívül távol került a hatalomtól. Téves tehát az a felszínes (és hamis) egyszerűsítés, hogy Hitler választások útján került volna hatalomra. Papen és Schleicher tábornok féktelen hatalmi küzdelme azonban más útra vezette a német (és a vilgtörténelmet. Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt igérte, hogy többséget szerez a szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Strasser vezetett.

Papen meg akarta győzni Hindenburgot, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, akit majd ő kézben tart. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, a parlament újabb menesztését kérte, de Hindenburg megbuktatta, és Hitlert kancellárnak, Papent pedig alkancellárnak nevezte ki. A kabinetnek 4 náci tagja volt, Hitler, Göring, Goebbels és Frick. 1933-ban Hitlert hivatalosan kancellárrá nevezték ki.

Halottak Buchenwaldban a német kivonulás után (1945. Ápr. 24.)

A Reichstag felgyújtása után, amellyel a kommunistákat vádolták, Hitler az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. Sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. A márciusi választásokon a nácik így már 43,9%-ot nyertek. A párt többséget szerzett a parlamentben a DNVP-vel való koalícióban. Hitler kitiltotta a maradék kommunista képviselőket, így sikerült megszavaztatnia az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki. A náci kabinet ezután már a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket. A kabinet csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították.

Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely betiltott minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a "Vezér és Nemzeti Kancellár" cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.

A Nagynémet Birodalom (Harmadik Birodalom

Bukás – a háború utolsó éve

A korai nagy hadi sikerek következtében Hitler népszerüsége nőtt, de a hadvezetéssel folyamatos vitákban állt. Az 1941-es téli vereségek a Szovjetunióban azonban összetörték a nagyszabású terveket. 1942 után a német haderő defenzívába kényszerült, és a töbszörös technikai és számbeli fölény miatt, nagy veszteségekkel folyamatosan visszaszorul. Az 1941. decemberi, Moszkva elfoglalásáért indított támadást a szovjet hadsereg nemcsak visszaverte, hanem kb. 120 km-re visszaszorította a Wehrmachtot. 1942 tavaszán viszont Hitler és a vezérkar ismét hatalmas offenzívát inditott, és óriási területnyerés után szeptember elején a német hadoszlopok már Sztálingrád ill. a Kaukázus kapujában álltak. A rommá lőtt Sztálingrádban azoban hetekig tartó utcai harcokra kényszerültek. 1942. november végén indult a szovjet ellentámadás, és 1943. február 2-án a 6. német hadsereg, von Paulus tábornagy vezetésével megadta magát. Ez nagy fordulatot jelentett a világháború történetében. A teljesen sikertelen 1943-as júliusi Kurszki csata után a hadvezetés bizalma megroppant Hitler vezetői képességeiben.

A kibontakozó Hilter-ellenes katonatiszti összesküvés vezetői von Stauffenberg vezérkari tiszttel az élén 1944. július 20-án sikertelen bombamerényletet hajtott végre Hitler kelet-poroszországi főhadiszállásán. A Führer elképesztő véletlenek következtében csak enyhe sérülést szenvedett. Ezután bizalmatlan és magábaforduló lett. Folyamatosan vitázott katonáival és nem volt tisztában a tényleges hadászati helyzettel. Gyakran értelmetlen, ellentmondásos parancsokat osztogatott, elvesztette realitásérzékét. Valószínűleg maga a merénylet indította meg benne a pszichológiai összeomlás folyamatát.

A háború utolsó hónapjaiban Berlini bunkerébe zárkózott és elrendelte Németország felégetését. Szerencsére a tisztek ezt nem hajtották végre, sőt, amennyiben csak lehetett, függetlenítették magukat, hogy a háborús veszteségeket a lehetőségek szerint minimalizálják. Keletnémetország fokozatos elvesztésével elkezdtek hírek szálingózni arról, hogy a szovjet katonák milyen kegyelenül bánnak a német civilekkel, főleg a fiatal nőkkel. Ekkor Hitler felszólította a hadsereget a nők és gyermekek védelmére, de az ekkora kimerült és hiányosan felszerelt hadosztályok már hiába harcoltak az utolsó töltényig, egyszerűen nem lehetett megálítani a vörös gőzhengert. Berlin ostromakor Hitler súlyos mentális problémái miatt már beszámíthatatlanul viselkedett. 1945. április 30-án feleségével, Eva Braunnal öngyilkos lett a bunkerben. Május 2-án Berlin elesett. Május 8-án aláírják a kapitulációt, és ezzel Európában véget ért a második világháború.